Igen, a gyermek vállaláskor egy nő még nem tudja, de nem is sejti, milyen érdekes érzelmek jelennek majd meg életébe. Hogy mennyire kiszolgáltatottnak, olykor a világ legboldogabb anyukájának, aztán elesettnek és fáradtnak, majd erősnek és igazi anyaoroszlánnak, néha pedig nagyon béna anyának érzi majd magát. És megélni, megtapasztalni ezt mennyire érdekes, ugye? Pedig mindez csak egy röpke időszak szenvedős, önsajnáltatós vagy épp fellegekben járós, örömteli életpillanatok egyike.
Ne gondold, hogy ettől rossz anya lennél! Hiszen hogy lennél már rossz anya? Melyik részed? A féltő-óvó vagy a dajkálgató – szeretgető aspektusod? Persze van, hogy kiborul a bili és elborul az agy, de ki nem kiabált még soha? Nem, ne gondold, hogy te vagy az egyetlen. Jó, nem így kellett volna, de megtörtént. A feladat, ami azonban ilyen helyzetekben fontos az, hogy megbeszéld piciny kincseddel a történteket. Anya mérges lett és rosszul reagált. Anya dühös lett, mert ezt csináltad, de tudod jól, hogy szeretlek – és ez a kulcsszó – és csak arra kérlek, többet ne csinálj ilyet és hasonló nagy kibéküléseket lehet folytatni.
Mostanában mindenhol azt szajkózzák, hogy így vigyázz a gyerek lelkére meg úgy, mert sérülni fog. De könyörgöm, gondolj csak bele, te hogyan nőttél fel? Ettél homokot, veszekedtek a szüleid, verekedtél a tesóddal, elestél, leestél és még sorolhatnám. Nos igen a válasz, mégis felnőttél. Mert ez a dolgok rendje. Ha nem hagyod gyermekednek, hogy megtapasztalhassa az élet apró buktatóit, nem hagyod, hogy megélje a körülötte létező valóságot, akkor sajnos már most elkezdheted félteni, mert felnőttként nagyon nem fog biztos lábakon állni.
Mégis hogyan lesz önismerettel rendelkező, önbizalommal telt felnőtt belőle? Ha szeretettel neveled, odafigyelsz rá amikor neked mesél, amikor neked beszél. Mesélsz önmagadról, hagyod, hogy megismerjen, így megtanítod őt, hogy az érzelmekről, az élethelyzetekről igenis jó és érdemes beszélni. Aztán nem irányítod, inkább terelgeted és nem óvod agyon. Ha elesik, ha megízleli a homokot, ha beletipeg a sárba, mindez csak számodra kiborító dolog, ő így tapasztal. Így érzékeli és észleli a világot, mely során beépíti és tapasztalattá lesznek. Az életben nem az a fontos, hogy mit akarsz neki megtanítani, hanem hogy milyen példaként tudsz szolgálni, mennyire vagy hiteles felé. Ehhez semmi más nem kell, csak hogy add önmagad! És tudod, a gyermek előtt nem szégyen sírni. Ő ebből is azt tanulja meg, hogy az érzelmeket fel lehet vállalni, az érzelmek fontosak.
A mai világban már minden informatikai módon üzemel és a kommunikáció rettentő felszínessé vált. Az érzelmekről az emberek nem beszélgetnek, mert egyrészt valahogyan nem is tudják kifejezni mi is van bennük, másrészt pedig kicsit szégyellik is. Miért? Hát nem tudom. Azt azonban igen, hogy az ember érző lény és szüksége van a szeretetre, a szeretet minden formájára. Így alapvető szükséglet, hogy egy kisgyermek kapjon belőle jó sokat és megtanulja kezelni, megtanulja értelmezni, megtanuljon beszélni róla és képes legyen felvállalni. Éld hát meg érzelmeidet és mutasd meg gyermekednek, hogy milyen széles spektrumú az élet az érzelmek színeivel megszínezve.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: