Az összeomlás szélén

A boldogság csak napokig tartott, talán az első héten és valahogyan minden olyan nehéz lett, kissé sivár, amolyan sivatagi szikkadtság és élettelenség lett úrrá rajtam és itt ragadt. Nem értem és nem is tudom a megoldást, csak próbálom túlélni a napokat és csinálni, tenni a dolgom. Pedig mindent olyan szépen elterveztem.

Aha, hát nem sikerült. Minden felborult fenekestül és akármennyire is próbálom jól csinálni, nem vagyok elég jó! Semmi nem megy úgy, ahogy én szeretném, mert a kisbabám mindent, de mindent felborít. Nem lehet időben elindulni, amikor én akarok, nem lehet annyit elidőzni, mert etetés idő van, kell egy bababarát mosdó, mert pelus csere veszély van és még sok más kiborító soron kívüli nehézség, amit napi szinten meg kell oldanom. Na de nem megy. Azt mondták a babázás olyan jó dolog, csupa boldogság és öröm. Melyik része? Család lettünk szuper, de hol a párkapcsolat? Valahol a süllyesztőben, igen az is a sivatag homokjában szomjazik. Hát nem erre számítottam, az biztos.

Lehet valahogy ez jobb, szebb, derűsebb? Lesz öröm és boldogság? Vagy mindez mese habbal? Igen talán egy jó habos kávé feldobna. No de ennyi a boldogságom? Hogyan lehet ezt jól csinálni?

Persze jön a sok okos válasz, de mit sem ér, így az összeomlás szélén vettem egy nagy levegőt,  -jó mélyet – és elhatároztam magam. Elég a tökéletes anya szerepből és elég abból, hogy mindent meg akarok tervezni, minden úgy akarok csinálni, mint a könyvekben olvastam. Nem, ez így nem jó. Szükségem van arra, hogy spontán és lazábban működjenek a dolgok, mert ez a gyermekem és a saját életem boldogulásához szükséges. Mert ez így nem mehet tovább. A gyerek folyton nyűgös és nyafka, de csoda? Nem, hiszen én is tiszta ideg vagyok állandóan, mert tele a mosogató, és a porszívózás sem maradhat el, és jönnek hozzánk, tiszta ruhát kell venni, és apának is kell vacsi, na meg sorolhatnám. De nem, ebből elég! Nem zsigerelhetem ki magam! Beveszem a leszarom tablettát és minden megvár.

És valóban, minden megvárt! Nem kiabált a porcica a sarokból, hogy hahó összekéneszedni! És nem sírt a szennyes edény sem, hogy nagyonpiszkosvagyok.  Így szépen lassan kilazultam, elkezdtem élvezni a babázós korszakot – halkan megjegyezvén – minden nehézség ellenére és most már boldogan állíthatom, megtaláltam a harmóniát a család és a házimunka között. A sivatagi szomjazás elillant, trópusi virágzás kora lett az enyém, így büszkén állíthatom, hogy tényleg minden rajtunk, anyákon múlik. A hozzáállásunkon, a bátorságon, hogy merjünk változtatni, és a kitartásunkon, hogy kibírjuk a változás nehézségeit. Azonban a vége egy beérett, gyümölcsöző élet. Ami persze nem habos torta, mégis jó:-)